Sokan kinevetik azokat a lányokat,akik képesek órákat várakozni a legnagyobb esőben,szélben és hóesésben csak,hogy akár egy percre is láthassák azt a személyt akiért teljesen oda vannak... Eleinte én is nevettem a sok mániákuson, de ma már tudom,hogy ha akár egy pillantra közel kerülhetnék ahoz a bizonyos valakihez a lábam valószínüleg remegne, a szavaim elekadnának és semmi értelmes nem jutna az eszembe.
A történet főhöse szintén így érez amikor váratlanul megbízzák egy munkával amit soha nem fog elfelejteni...
FIGYELEM! A történet első szám első személyben íródott. SENKI ne godolja,hogy megtörtént esetről van szó... Csupán esős napokon mikor nem tudok elmenni semerre eszembe jut néhány fura történet:D
|