Hungarian Tom Kaulitz Fanlist- Magyar Tom Fanlista. Mert imádjuk<3

 

 

Tom és a csajok
A temérdek nő ügyből talán ez az a kettő ami a legtöbbet foglalkoztatta a sajtót és a rajongókat röviden összefoglaltam,hogy mi is volt Ann-Katrin-nel és Chantelle Paige-el.

Rajongók fenyegettek megy egy lányt akivel Tom flörtölt. Így nyilatkozott az esetről Tom a Bravo-nak:"Jajj, ne má! Most utoljára beszélek erről, mert kicsit eldurvultak a dolgok. Az történt, hogy egy buliban egy Ann-Katrin nevű lány odajött hozzám és dumáltunk. Nagyon helyes volt, és kicsit közelebbi kapcsolatba kerültem vele-pontosabban megfogtam a fenekét, és csókolóztunk. Egy fotós az egészet megörökítette, és másnap az összes újságban címlapon jelentek meg a képek. A rajongók pedig elkezdtek nyomozni a lány után, és viszonylag hamar ki is derítették, hogy ki ő. Féltékenységük nem ismert határokat, és szegény lányt életveszélyesen megfenyegették. Azóta nem mer egyedül az utcára lépni, mindenhova a szülei kísérik. Úgyhogy nem sült el túl szuperül ez a dolog. "

Chantelle Paige:
A Tokio Hotel ezúttal Los Angeles-ben veszi fel az új albumát. "Itt Los Angelesben napközben Tom azzal van elfoglalva, hogy az új albumhoz játsza fel a gitár részeit. Azt hogy esténként mit csinál, nem tudom.”- nyilatkozott a Tokio Hotel producere. Hát mi tudjuk. Egy hotel bár részlegében kapták lencsevégre Tomot egy 21 éves szőke énekesnővel Chantelle Paige-el. Vidáman nevetgélnek és beszélgetnek. Alig lett vége az ügynek máris újak jöttek. Chantelle állítólag meglátogatta Tomot Hamburgban! A Los Angeles-i flört után az újabb közös képekkel lett telepakolva az internet. A szőkeség 18 órát töltött Hamburgban ebből 7-et Tommal. Hotelből hotelbe és étteremből étterembe mászkáltak egésznap. Valamit videó és kép is készült a fél órás csókcsatáról az Audi R8 első ülésen. Őszintén szólva nem hinném,hogy Tom gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt hiszen mint tudjuk nem ez az első eset,hogy csak úgy összemelegedik valakivel egy estére. Ezen kívül bár Chantelle szerint Tom igencsak jóképü azt nyiltakozta,hogy semmi nincs köztük csak barátok! Valamint ha valóban kialakult volna közöttük valami azzal már rég tele lenne a bulvársajtó. Ám a júniusi ügyeik után semmilyen újabb képet vagy cikket nem közöltek róluk. Tom Chantelle-ről:
BRAVO: Tom, volt egy forró flörtöd a Flipsyde Chantelle-ével. Komoly volt?
Tom: Ő egy nagyon kedves lány, de semmi több nem volt. Nem vagyok az a típus aki az idejét kapcsolatokkal tapsolja el.

Rebi.

 

 


 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU